A mai világban már egyáltalán nem divatnak tűnő "élni és élni hagyni" életszemlélet engem és a vállalkozást is jellemzi. Természetesen ez hasonlóan gondolkodó emberek nélkül nem menne. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a hétköznapokban többnyire Ők vesznek körül. Hiszem, ha minél többen gondolkodunk így, a világunk egyre élhetőbb, színesebb és szebb lesz. A munkám során sokszor van, hogy egy-egy megoldandó műszaki kihívást "meg kell álmodni". Alapvető gondolkodásommá vált, így a hibaanalízis folyamatosan átszövi életemet. Aki hasonló helyzetben van tudja, ezt nem lehet kikapcsolni, és az élet egyéb területein is "beindul". A napi hírek is bekerülnek álmaimba, ahol egy másik világban azokat nekem kell megoldanom. Érdekesek, időnként elrugaszkodottak, de talán gondolatébresztőek. Mivel nem mindent ismerek és így egy-egy eset az egész rendszerből kiemelve kerül az álomba, a gondolatok is lehetnek tévesek, hibásak. Sokszor úgy érzem, egy-egy szabály vagy rendelet nem az okot kezeli, hanem a tünetet. Ettől függetlenül mint egy naplót, örömmel megosztom mindenkivel. A fogyasztói társadalom helyett egy könnyebben betartható és élhető értékmegőrző társadalomnak örülnék. Ha nem akarunk eltűnni az élet palettájáról, valószínűleg idővel úgysem marad más választásunk. Talán jobb lenne előbb mint utóbb... |
|
Králik János
2014