Út és autópálya díjak:

Szintén egy bonyolult rendszer működik egy régi, sokkal egyszerűbb helyett. Régen az üzemanyag tartalmazta az útdíjat. Egyértelmű, hogy ebben az esetben az üzemanyaggal arányosan, a megtett út függvényében kellett fizetni. Azzal, hogy a nehéz járműveknek nagyobb a terhelése, egyszerűen két kategóriát kell csak felállítani. Régen is volt a gázolajból más adótartalommal üzemanyag, meg fűtőolaj. Hasonlóan meg lehetne oldani ebben az esetben is, a jármű súlya alapján. Mivel vannak régi korszerűtlen és új korszerű gépjárművek, így inkább "út és környezetvédelmi díj" lehetne. Eben az esetben el lehetne felejteni minden út esetén melyik hova tartozik (önkormányzat, állami út, autópálya). Minden útra a terhelésének megfelelő arányú részesedés járna ebből az összegből. Természetes, hogy ebben az esetben a jelenlegi megoldások megszűnnének. Miért igazságosabb ez a rendszer a jelenleginél? Mert a tehetősebb emberek valóban rengeteget autóznak, hiszen megtehetik. Ugyanakkor számukra az anyagi teher ugyanakkora mint annak aki csak az orvoshoz kénytelen fizetős úton menni, és másra nem is használja autóját. A marketing mindig meglep, hiszen ezt a matricás rendszert sikerült "igazságosabbnak" előadni!?

Megjött 2015-re a legújabb. A fizetős M0. Amit a legegyszerűbben használható, és a fővárost, valamint a legközelebbi településeit tehermentesítő útnak szántak, azt az útdíjjal sikerült az eredeti ötlet ellenkezőjére fordítani. De mi is az igazi gond? Azok akik nem rendelkeznek matricával, önhibájukon kívül is rátévedhetnek fizetős szakaszra. Előbb a 24 órás "türelmi idő" szűnt meg, most meg a szakaszonkénti bővítése a fizetős szakaszoknak. A kettő együtt nem a matricás bevétel növekedését, hanem a bírságból beszedett összeg nagy ugrását fogja adni. Miért is? Mert akinek volt országos matricája (legtöbb fuvarozó és ingázó) annak ez a mostani rendszer nem hoz változást. Viszont akik ritkábban jönnek az M0 környékére, azok jobb ha fel sem hajtanak rá frissen előre vásárolt matrica nélkül. Hiszen az előzetes térképek alapján több olyan szakasz is lehet, mely ugyan ingyenes, de csak fizetős szakaszon lehet elhajtani róla. Ez az igazi csemege. Olyan zsákutca, melynek először örül a mezei autós, majd megkapja az utólagos útdíj hozzájárulásáról szóló csekket. Erre csak az ügyes jelzőt tudom tenni. A megyei bontás is érdekes. Honnan tudjam, egy kanyar épp átlóg-e egy másik megyébe?
(Ma megszüntették, de kérdéses, holnap visszahozzák-e?) Nem sok, csak 100m. Nincs hiányérzetem, ott lesz ellenőrző kamera. Sokkal célszerűbbnek tartanám az autópályákra szóló matricát. M1, M3, stb...

Még egy adalék. Az utóbbi időben folyamatosan figyelem a híreket. Egyre több a súlyos baleset az autópályákon. Ilyen mértékű növekedést csak úgy tudok elképzelni, ha a forgalom csökkenése miatt egyre többen tudnak száguldozni. Kérdem én ebben az esetben: Minek vegyek matricát, ha az autópályán szinte biztosan belefutok dugóba, és még kerülni sem tudok sokszor? Minek álljak járó motorral órákat, mikor kisebb közúton a tájat is tudom nézni, lassan hamarabb célomhoz érek, könnyen módosítom utamat ha baleset vagy bármi közbejön!
Nem kéne elgondolkodni az ingyenességről? Hiszen akkor aki távolra megy, az a pályán mehetne, közelre meg a kisebb utakon? Sokkal egyenletesebb lehetne az eloszlás. A finanszírozást persze meg kell oldani, amire egy példa az itteni első bekezdés. Persze az autópálya használata ebben az esetben minimális sebességhez lenne kötve. Ugyanis ott "szüttyögni" tilos! Utóbbi időben egyre több baleset adódik a leállósávban előzésből. Sőt, a jobb sávban való elhaladást is megengedhetőnek olvastam egy cikkben. Szerintem csak a belső sávban lenne szabad előzni, mivel a tér a sebességgel arányosan beszűkül, így a jobb oldal figyelése baloldali karambolhoz is vezethet. Aki meg a leálló sávot előzésre használja, attól egy életre elvenném a vezetés jogát! Tudjuk, autópályán tilos a megállás. Kivétel, ha műszaki hibássá válik a jármű. Nem is merek belegondolni, hány család veszítheti el ilyenkor az egyetlen nehezen megszerzett közlekedési eszközét. Ha még időben ki tud szállni, mert különben akár temetés is lehet a vége. Pláne, ha valaki belső sávban ragad be.

A fentiek alapján boldogan fogom a természetet csodálni az alacsonyabb rendű utakon, és kerülöm a fizetős, és fizetős
M0-ás pályát. Nem gazdasági hanem elvi okból.


Update: Gyakorlatilag úgy sikerült teleszórni az országot, hogy a legolcsóbb ha éves országos matricát vásárol az ember. Ugyanis hiába a megszokott útra a megvásárolt megyei matrica, ha a rokonok, ügyintézés, nyaralás, stb.. miatt szeretnénk az ország másik pontjára utazni. Szinte biztosan rákerülünk fizetős szakaszra. Bár január végén módosítottak egyes szakaszokon, de ott lóg az, ha az autópálya megépül, a hidak és elkerülők fizetőssé válnak. Július elején megint változott.

A teljesség igénye nélkül elkezdem összegyűjteni a kirívó híreket az autópályákról.
(Ezért fizessek??)
2015.04.03.: M1 , M7
, M3 , 04.07.: M7 Ha nincs baleset: M2 , M2 , 04.17.: M2 , 04.20.: M1 ,
Ha meg nincs, csinálunk: M7 - 04.22.: M0 , Tudtommal fizetős: M0 , 04.24.: M2 , 04.30.: M3 ,
Május 09: M7 , M1 , 22: M7 , 23: M1 , 27: M1 , M7 , 28 M6 , 29: M0 (fizetős) , Június 04: M7 ,
06: M0 (fizetős), 17: M6 ,
M5 19: M7 , 25: M7 , Július 04: M7 , 06: M43+M7 , M7 , 08: M1-7 ,
11: M7 , 12:
M7 + M7 , M3, 13: M3 , M7 + M7 , 16: M15 , M1+M7 , 17: M0(ingyenes) +M0 ,
18: M7 , 20: M5 , 22: M7 , 25: M7 , 26: M7 , 31: M0-1-3 , Augusztus 01: M3-1 , 02: M2 , 06: Mxx ,
07: M7 ,
(nem voltam gép előtt) , 22: M6 , 23: M1-7 , 24: M1 , 25: M5 , 28: M3 , 29: M5 , 30: M7 ,
Szeptember 01: M0 (fizetős) , 02: M3
, 03: M5


Králik János 2015